Úgy gondoltam, ha már ennyi időt és energiát belefeccöltem a projektor építésbe akkor a végső képminőség és fényerő ne azon múljon, hogy mire kell vetíteni. A próbavetítések alkalmával szembesültem vele, hogy a fehérre festett fűrészporos tapéta enyhén szólva nem a legjobb felület ilyen célra ezért nekiláttam méretben és árban is megfelelő vásznat keresni. Sajnos amit kinéztem abból a típusból már nem tudtak szerezni idén ezért egy profibb, viszont drágább vászonra esett a választás. A méretek úgy gondolom magukért beszélnek, de lássuk inkább a képeket: (Megj.: Bár a vászon nem kicsi, de a csomagolási méret azért nagyobbnak mutatja)
2009. december 29., kedd
Dobozolás IV.
Újabb elemek készültek el. A képeken látható a doboz első és hátsó oldala, illetve az első részre kerülő műanyag elem az optikához. Ez utóbbinak inkább esztétikai haszna lesz mintsem gyakorlati. Az utolsó képen megfigyelhető a már korábban bemutatott vezérlő előlap, illetve a hálózati - és VGA csatlakozó helyei.
Előlap
Végre elkészült a vezérlő rész előlapja! Ebbe kerülnek majd beépítésre a különféle kapcsolók, nyomógombok és kijelzők (lásd. képek). Köszönet a gyors és precíz munkáért a ReiRoll Design -nak! Úgy gondolom, hogy a képek önmagukért beszélnek(és itt most nem a kép minőségről van szó :) ), bátran ajánlom őket mindenkinek!
Dobozolás III.
Elég sokat haladtam az utóbbi időben úgyhogy most próbálom magam utolérni a post -ok terén is.
A doboz szépen alakul, már majdnem teljesen össze van állítva. A képeken még nem látszik, de kapott egy végleges külső festést, hogy az apró hibák és karcolások is eltűnjenek. A doboz alján látható keresztirányban elhelyezett műanyag elemek a merevítést szolgálják. A két ventilátor közötti részen a fém felfogató fül csatlakozásai láthatóak.
A doboz szépen alakul, már majdnem teljesen össze van állítva. A képeken még nem látszik, de kapott egy végleges külső festést, hogy az apró hibák és karcolások is eltűnjenek. A doboz alján látható keresztirányban elhelyezett műanyag elemek a merevítést szolgálják. A két ventilátor közötti részen a fém felfogató fül csatlakozásai láthatóak.
2009. december 16., szerda
Hűtés
Ahogy közelednek az ünnepek egyre több időm jut az építésre és ha ez így megy tovább még a végén idén el is készülök. :)
A két oldallemezt majdnem készre csináltam, végre fent vannak a hűtő ventilátorok és a hűtőrácsok is. Már csak egy réteg festék van hátra, hogy elfedje az apróbb hibákat a műanyag lemezen és a szegecs fejek se legyenek olyan feltűnőek.
A két oldallemezt majdnem készre csináltam, végre fent vannak a hűtő ventilátorok és a hűtőrácsok is. Már csak egy réteg festék van hátra, hogy elfedje az apróbb hibákat a műanyag lemezen és a szegecs fejek se legyenek olyan feltűnőek.
Címkék:
hűtés,
hűtő vetilátor,
hűtőrács,
projektor
2009. december 6., vasárnap
Dobozolás II.
Ismét véget ért egy hétvége így újabb fejleményekről tudok beszámolni. A projektor doboz szépen halad már látszik a fény az alagút végén. A képeken egyelőre összeszerelés nélkül, egymásnak támasztva láthatóak a doboz egyes elemei amelyek készre szerelése az egyik legutolsó lépés lesz. Hátra van még a szellőző nyílások és vezérlő szervek helyének kivágása és az erre a helyekre kerülő alkatrészek felrögzítése és még persze sok apróság de mindent csak szépen sorjában...
2009. december 2., szerda
Dobozolás I.
Most, hogy kialakultak a végső méretek nekiláttam elkészíteni a projektor házát a már bemutatott műanyag lapokból. Két nagy előnye van ennek az anyagnak az én szempontomból, egyrészt nagyon könnyen megmunkálható másrészt a súlya elhanyagolható. Szokták kérdezni: "nem tűzveszélyes ez így?" :) Nem jobban mint a pozdorja lap amiből a házi készítésű projektor dobozok 90 % -a készül ráadásul a hűtésen múlik minden. Olyan esetről eddig még nem hallottam, hogy lángra kapott volna egy projektor, mindezt úgy, hogy nagyrészüket mindössze 1 db ventilátorral hűtik.(az enyémben 4 db lesz :) ) A darabolás dekopír fűrésszel, az összeállítás szegecseléssel történt.
Címkék:
dekopír,
hűtés,
projektor,
projektor ház,
szegecs
2009. november 29., vasárnap
Próba vetítés
Ismét izgalmas ponthoz érkeztem. A hosszas tervezgetés és építés után mindig a próba dönti el, hogy az adott szerkezet beváltja -e a hozzá fűzött reményeket vagy rosszabb esetben nem és szitkozódás közepette repül a kukába. A táp rákapcsolása után szerencsére az előbbi következett be és meg kell, hogy mondjam eddig várakozáson felüliek az eredmények. Sajnos a telefonos képek nem adják vissza a minőséget és a színeket, de ígérem ha elkészül a projektor akkor lesznek profi képek és videók is! A vetített kép nagy része még lelóg a föld irányába, illetve jobbra mert a projektor nincsen a helyén. Fontos megemlíteni, hogy dobozolás nélkül azaz rengeteg elszökő fény kíséretében készültek a képek, de így is bőven elég a fényerő. Ezen nagyon sokat fog még javítani a végső dobozolás és a vetítő vászon. De regény helyett jöjjenek a képek:
Átmeneti doboz kartonpapírból... :)
Átmeneti doboz kartonpapírból... :)
Összeállítás III.
Hosszú kihagyás után végre ismét jutott némi időm haladni az építéssel. Az lcd -t meg kellett fordítanom mert a próbavetítésnél kiderült, hogy a szöveg a másik irányból olvasható. Megmondom őszintén nem bántam a plusz munkát mert így legalább a vezérlő elektronika a fényforrás és az ezzel járó hőhatás közeléből elkerült egy jóval "hidegebb" pontra. A menetes szárakat végül flex -szel vágtam méretre és a vetítő lencse tartó konzolja is készülget.
2009. november 15., vasárnap
Összeállítás II.
Egészen jól haladok, tegnap este felkerült az lcd panel és a második fresnel lencse is, továbbá az lcd vezérlőjének egyik felét is sikerült rögzíteni. Nem bírtam magammal és leteszteltem, hogy működik-e a ketyere ezért csak úgy kézzel elé tartottam a triplet vetítő lencsét. Vetítő felületem még nem igazán volt és a doboz sincsen még készen de amit láttam az nagyon meggyőző volt. ;) Amint felszabadul még egy kezem készítek pár képet a vetítésről is. Most pedig jöjjenek a képek:
2009. november 14., szombat
Összeállítás I.
Régen várt részhez érkeztem végre az építésben. Sokszor elképzeltem milyen jó lesz majd amikor már "csak" az egyes modulokat kell összeállítani a menetes vázszerkezeten. A nagy lelkesedés ki is tartott kb. az első öt percben mert rá kellett, hogy jöjjek az anyacsavarok(amiből van egy pár darab) végigtekergetése a menetes szárakon finom fogalmazva is "kuli munka". :) A nagy tekergetés közepette sikerült egyre jobb és gyorsabb technikákat kifejleszteni...hááát...kíváncsi leszek ennek az újonnan megszerzett képességnek mikor veszem legközelebb hasznát. :) No de a sok szöveg helyett inkább jöjjenek a képek: (itt még csak az első fresnel került fel a szerkezetre, további képek hamarosan!)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)